Mottó:

Gary Hind, Overdose lovasa a következőket mondta a 2010.július 18-i pozsonyi verseny megnyerése után.
(... ami a postagalambsportra is igaz.)
"Nem számít, mennyi pénzem van, mert ilyen pillanatokat, mint a maiak, semennyi pénzért nem tudnék megvásárolni magamnak..."

                         Gary Hind

 

 

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

 

Tisztelt Látogató!

 

  Ezen a lapon a 2012-es tenyésszezon párbeosztását tekintheti meg.
Kellemes időtöltést kívánok.

 

   "Ha valaki előre akar lépni, annak úgy kell selejteznie, ahogy az legtöbbször fáj. A legtöbb tenyésztőnek ehhez nincs bátorsága. Ezen felül a tenyésztőnek egészség szerint kell válogatni. A másik titok a jó galambbázis. Az állománynak egyszerűen jónak kell lennie és az teljesen mindegy, hogy egy jó versenyző állományából vásárolunk vagy a Lier-i galambpiacon. A szerzők azt írják, hogy a rokontenyésztett galambok kevesebb vitalitással rendelkeznek, mint a keresztezettek. Írjatok csak, amit akartok. Galambjaim mind rokontenyésztettek, bizonyítják vitalitásukat a versenyeken és a tenyésztésben is."

    Ludo Claessens

 

Tisztelettel:

Papdi Imre
(30) 941-1031
papdiimi@yahoo.com
papdiimi@gmail.com
www.jan-aarden-pigeons.com
Copyright © Papdi Imre

2015 2016 2017

Érdekes cikkek, írások

Eladó galambok

Referenciák, eredmények

Linkajánló

Kapcsolat

 

Auto-Sexing TEXAN Pioneer

 

Hímek 1. pár Tojók

PP Alexandra 846
Aarden

Hím:
"PP Alexandra 846"-Aarden-
Orig.J.C.Polder
Anyai testvére Rainbow Warriornak
3e Nat.St.Vincent'04    6385p
7e Nat.St.Vincent'03    6212p
8e Nat.M. deMar.'03    7245p
Apja közvetlen fia Victoriának
1e Nat.St.Vincent '04 32194p
7e Nat.St.Vincent '05   8345p

Tojó:
"UmaThurman 518" - Aarden -
Orig. Hans Eijerkamp & Znn
Rokontenyésztett a top kweeker Tarzan 71-re(NL71-1002121), "Bart van '84" unoka,
Zilvervosje, Oud Doffertje vonal.

pro forma pedigree pro forma pedigree - 1644846-1098518

 

 

Uma Thurman 518
Aarden

  2. pár  

FPP Juliet 182
Aarden/vdWegen

Hím:
"FPP Juliet 182"-Aarden/vdWegen -
Orig. First Prize Pigeons Internationaal Kweekcentrum, "Jander" fia
1. NAT. Dax 18323g/1080km, 2001
Valamint az anyja is két nemzeti győztes közvetlen gyereke. Tehát 3 nemzeti győztes közvetlen közelről.
1e NAT. Dax        18323d 1080km
1e NAT. Brive           7600d 848km
1e NAT. StVincent 7370d 1095km

Tojó:
"Sandra Bullock 590" -Aarden-
Teny.: Jakab Sándor
Apja: "Dominó"Rokontenyésztve Jakab
Sándor egyik legeredményesebb maratonos
galambjára "Domi"-ra. Anyja-fia pároztatás.
Anyja: "Lédy Mila" Szuper versenyző, bázis
tenyész Jakab Sándornál. 8 út 8 kiváló
helyezés, 2 x maraton champion.

pro forma pedigree Pro forma pedigree - 1999182-98590

 

 

Sandra Bullock 590
Aarden

  3. pár  

FPP SENNA 384
FPP

Hím:
"FPP SENNA 384"-FPP-
Orig. First Prize Pigeons
Internationaal Kweekcentrum
Anyja teljes testvére "De Leo"-nak
1 Nat.Asduif  NPO'05
6 Nat.Brive      7600 d
Apja két szupergalamb közvetlen gyereke
"De Raket" 1 Prov.Barc.      3837 d
"Madonna" 1 Nat.Dax        14965 d

Tojó:
"L.F.Sasha 945"-Aarden-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2010/4.pár alatt.
'PRIME'Rafi Gardet 130 teljes testvére
Apja:   Orig.Eijerkamp-Muller
Anyja: Orig.Jakab Sándor

pro forma pedigree Pro forma pedigree - 1366384-06945

 

 

L.F.Sasha 945
Aarden

  4. pár  

Ryan Reynolds 796
Aarden

Hím:
"Ryan Reynolds 796" -Aarden-
Teny.: Jakab Sándor
Apja: "Dominó"Rokontenyésztve Jakab
Sándor egyik legeredményesebb maratonos
galambjára "Domi"-ra. Anyja-fia pároztatás.
Anyja: "Barbara" 9 maratoni út 9 helyezés.
Közte 1.Nat. Liege('05),7.Nat.Hamburg('04)

Tojó:
"'PRIME'Rafi Gardet 130"-Aarden-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2010/4.pár alatt.
"L.F.Sasha 945 teljes testvére.
Apja:   Orig.Eijerkamp-Muller
Anyja: Orig.Jakab Sándor

pro forma pedigree Pro forma pedigree - D6796-1130

 

 

'PRIME'Rafi Gardet 130
Aarden

  5. pár  

Nick Colton 908
Aarden

Hím:
"Nick Colton 908"-Aarden-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2010/5.pár alatt.
Apja:     Pintér L./L.Obendorfer
Anyja: B.Timmer/L.Obendorfer

Tojó:
"Jill Ireland 918"-Aarden-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2010/1.pár alatt.
Apja:   Orig. Hans Eijerkamp & Znn 
Anyja: Orig. Hans Eijerkamp & Znn 

pro forma pedigree pro forma pedigree - 06908-06918

 

 

Jill Ireland 918
Aarden

  6. pár  
Jr.D.Washington 767
Aarden

Hím:
"Jr.D.Washington 767"-Aarden-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2011/1.pár alatt.
Apja:   Orig. Hans Eijerkamp & Znn 
Anyja: Orig. Hans Eijerkamp & Znn 

Tojó:
"T.Csilla 230"-Aarden-
Orig. Hans Eijerkamp & Znn 
Anyja: Közvetlen lánya "Rex"-nek
3e Int.Ace pig. overnightracing'04
9e NPO Angouleme 7374d
(Anyja fia pároztatás.)
Apja: a Vlekje vonalból, utódai
1e Nat. Bergereac
1e Nat. Dax

pro forma pedigree pro forma pedigree - 000767-1271230

 

 

T.Csilla 230
Aarden
  7. pár  
Hugh Grant 655
Aarden

Hím:
"Hugh Grant 655" -Aarden-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2011/1.pár alatt.
Apja:  Orig. Hans Eijerkamp & Znn
Anyja: Orig. Hans Eijerkamp & Znn

Tojó:
"Sz.Georgina 124"-Aarden-
Orig. Hans Eijerkamp & Znn 
Anyja: Közvetlen lánya "Rex"-nek
3e Int.Ace pig. overnightracing'04
9e NPO Angouleme 7374d
Apja: a Vlekje vonalból, utódai
1e Nat. Bergereac
1e Nat. Dax

pro forma pedigree pro forma pedigree - 21655-1344124

 

 

Sz.Georgina 124
Aarden
  8. pár  

Terence Hill 211
Kipp und Söhne

Hím:
"Terence Hill 211" -Kipp und Söhne-
Orig. Kipp und Söhne
4 szupergalamb közvetlen leszármazottja.
-2.Nat.Barcelona 1998
-1.Int.Marseille   1999
-1.Nat.As-Vogel 2000
-1.Nat.As-Vogel 1999

Tojó:
"Yanti Somer 347"-Menne/Kipp/Venus-
Orig.Heinrich Feubner
A pedigrében Menne und Töchter,Kipp und
Söhne és Robert Venus top galambjai.
1e Int.Bergerac     5108p'03 Carolina
5e Int.Barcelona 24139p'98
26-szor 1. díj! Magestic

pro forma pedigree pro forma pedigree - 211-347

 

 

Yanti Somer 347
Menne/Kipp/Venus

  9. pár  

Naim Süleymanoglu683
Kipp und Söhne

Hím:
Naim Süleymanoglu683 -Kipp und Söhne-
Orig.Pető János
A pedigrében sikeres Kipp és Kastelijn galambok .

Tojó:
"Julia Roberts 658" - Aarden - 
Teny.: Papdi Imre, 
Mindkét szülő nemzeti győztes galambok
közvetlen gyereke,
Orig. First Prize Pigeons galamb. 
5 közeli helyen nemzeti győztes galamb
a pedigrében.
1e NAT.                        Dax 18323d 1080km
1e NAT.                        Brive 7600d   848km
1e NAT.                 StVincent 7370d 1095km
1e NAT.NPO Chateauroux  7100d   671km
1e NAT.NPO Chateauroux  7100d   671km

pro forma pedigree pro forma pedigree - 224683-57658

 

 

Julia Roberts 658
Aarden

  10. pár  

Halil Mutlu 672
Kipp und Söhne

Hím:
Halil Mutlu 672 -Kipp und Söhne-
Orig.Pető János
A pedigrében sikeres Kipp és Kastelijn galambok.

 

Tojó:
Aishwarya Rai 096 -Kipp und Söhne-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2011/6.pár alatt.
Apja:   Orig. Kipp und Söhne
Anyja: Orig. Heinrich Feubner

pro forma pedigree pro forma pedigree - 224672-04096

 

 

Aishwarya Rai 096
Kipp und Söhne

  11. pár  

Junior Davis 269
C.Leijtens

Hím:
"Junior Davis 269" -C.Leijtens-
Orig. C.Leijtens
Apja: 3 Morlincou.2487 d, 5 Houdeng   4096 d
7 st Ghisla.   3101 d, 9 Houdeng   4637 d
11 Vervins    1124 d
Anyja 2 szupergalambból kelt.
"Lammert" 1 NED. Olympiade duif  '01
1 Chantilly    3353 d, 1 Etampes     1373 d
1 Bohain       4780 d, 1 Perone        4710 d
1 Bohain       1972 d
"Briljantje" 1 AS d.C.C. middle'02
1 Houdeng    2232 d, 3 Houdeng      700 d
3 Limoges       909 d , 4 Nat.R.3      5729 d
4 Sezanne      3389 d, 5 Sezanne    2323 d
6 Sezanne        833 d, 9 St.Ghila.     4293 d
9 Sezanne      3229 d

Tojó:
"Kris Furillo 771"-Janssen-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2009/18.pár alatt.
Apja:  Orig. Hans Eijerkamp & Znn
Anyja: Eijerkamp/Sangers

pro forma pedigree pro forma pedigree - 1240269-87771

 

 

Kris Furillo 771
Janssen

  12. pár  

van Nistelrooy 205
Eijerkamp-Janssen

Hím:
"van Nistelrooy 205"-Eijerkamp-Janssen -
Orig. Hans Eijerkamp & Znn
Apja apai testvére Eijerkampék szuper tojójánk Annának( NL04-1560688) Jonge Camphuis(NL87-1487278) után.
Anyja "Wonderboy 05" NL88-2854505 közvetlen lánya, 6 első díj, 1990 Hollandia 2-ik ÁSZ galambja.

Tojó:
"Sharon Stone 972" - KLAK- Janssen -
Orig.Krouwel-Pollmann
4 szupergalamb közvetlen leszármazottja.
-DE BLAUWE 613 (NL89-1775613)
A valaha volt legjobb galamb a KLAK dúcban.
74 helyezés,48-szor az első10-ben,4 első díj.
Többszörös champion, világhírű galamb.
-KRASDUIF uit de 25 (NL96-9622340)
Szupertenyész és versenyző.
1e NAT. Montlucon  14326d
3e NAT. LaSouteraine7055d
19eNAT. Limoges       9257d
21eNAT.LaSouteraine 7302d
(A végárverésen 12000 € -ért kelt el.)
-LATE KRAS 045 (B95-6651045)
Orig. Gebr. Janssen, bázisgalamb a KLAK dúcban.
(A végárverésen 28000 € -ért kelt el.)
-DOCHTER 613 (NL95-2312440)
1e NAT. Ászgalamb nagyanyja (A.v.Beek)
A DE BLAUWE 613 közvetlen lánya!
(A végárverésen 16800 € -ért kelt el.)

pro forma pedigree pro forma pedigree - 1764205-1285972

 

 

Sharon Stone 972
KLAK Janssen

  13. pár  

Umberto Tozzi 133
Camphuis Janssen

Hím:
"Umberto Tozzi 133"- Camphuis Janssen - Orig. Bertie Camphuis
Az anyja 1 ász galamb volt és a legjobb fiatal.
A pedigrében Camphuis szupergalambjai.
"As duif NL89-2294147",
"Top vlieger NL89-2294134",
"Top Kweker NL84-1414284",
"Top Vlieger NL96-1742878",
"Top duivin NL91-1297330"

Tojó:
"Valerie Lemercier882"-Janssen-
Teny.:Papdi Imre
A galamb telivér Bertie Camphuis.
A szülők részletesen a 2010/8.pár alatt.
Apja: Orig.Bertie Camphuis
Anyja: Orig.Marcel Sangers

pro forma pedigree pro forma pedigree - 1141133-06882

 

 

Valerie Lemercier882
Janssen

  14. pár  

Denholm Elliott 149
Janssen Arendonk

Hím:
"Denholm Elliott 149"-Janssen Arendonk -
Orig. Georg Erhardt, 100% Gebr. Janssen
Két orig. Janssen- Arendonk közvetlen gyereke. A pedigrében
"Jonge Merckx"B70-6243257,
"De afgekeurde" B82-6131298,
"De 019"B73-6736019,
"Late Vos 91" B91-6680417 is megtalálható.

Tojó:
"Ramon 647" -Sangers-Janssen -
Orig. Marcel Sangers
Apja "Yearling Gun"(NL00-5012937) 1. ász középtávon 2002-ben, 2év 24 helyezés,
20-szor az első 10 hely valamelyikén!
Anyja "Royal Blue"(NL03-2000167) extra verseny tojó. 33 helyezés,
26-szor az első 10 hely valamelyikén!

pro forma pedigree pro forma pedigree - 01149-1173647

 

 

Ramon 647
Sangers-Janssen

  15. pár  

Jean Reno 380
Janssen

Hím:
"Jean Reno 380" -Janssen-
Teny.: Tari László
A galamb telivér Bertie Camphuis.
Rokontenyésztve az NL97-2561245 hím,
és az NL97-2561223 tojó szuper párra.

Tojó:
"Sheree North-Myrna 890" - Janssen -
Teny.: Papdi Imre
A szülők részletesen a 2010/13.pár alatt.
Apja:  Orig. Hans Eijerkamp & Znn
Anyja: Orig.Krouwel-Pollmann

pro forma pedigree pro forma pedigree - 05380-06890

 

 

Sheree North-Myrna 890
Janssen

  16. pár  

Tom Welling 773
Janssen

Hím:
"Tom Welling 773"-Janssen-
Teny.:Tari László
A galamb rokontenyésztett Bertie
Camphuis. Az NL97-2561235 hím,
és az NL97-2561246 tojó szuper párra.

Tojó:
"Ta.La 273"- Janssen Arendonk-
Teny.: Tari László, 100% Janssen Arendonk
A pedigrében "De 019" B73-6736019, "Withplak" B81-6116648,
"Late Vos 91" B91-6680417 is megtalálható.

pro forma pedigree pro forma pedigree - 87773-27273

 

 

Ta.La 273
Janssen Arendonk

  17. pár  

Apollo 017
Eijerkamp van Loon

Hím:
"Apollo 017"-Eijerkamp van Loon-
Orig.Roy Jansen, 100% Hans Eijerkamp & Znn A galamb unokája "Medusa" NPO 3-ik Peronne. A galamb szoros rokontenyésztés eredménye
"Silver Shadow" NL94-1380745 (3 első díj)-ra.

Tojó:
"Sweet Dreams501"-Eijerkamp-Janssen
Orig. Hans Eijerkamp & Znn
Apja "Schallie Rocky" NL89-2555572 fiából és "James Bond" NL83-1774007
(1. NAT. ÁSZ galamb volt 1984-ben középtávon Hollandiában,+4 első díj) lányából kelt.
Anyja "Silvester" NL93-5334442
(1. nemzeti ÁSZ galamb Hollandiában 1997-ben rövidtávon) és
"Miss Arendonk" B98-6278120 közvetlen lánya.

pro forma pedigree pro forma pedigree - 1271017-1372501

 

 

Sweet Dreams 501
Eijerkamp-Janssen

  18. pár  

Lali király 014
Eijerkamp van Loon

Hím:
"Lali király 014"-Eijerkamp van Loon-
Orig. Hans Eijerkamp & Znn
A pedigrében 4 szuper galamb közelről.
"Atilla"NL00-1488908 szupertenyész
(Chicago x Denver) 4 első díj.
"Szuper 040 duif" NL86-1405040 bázistojó, "Don Leo"NL01-5162009 4-ik NAT.ÁSZ galamb 2004,
"Beach Boy"NL91-2540615 (3 első díj)

Tojó:
"Juliette Binoche 186"-Louis van Loon-
Orig. E.Laarstra, 100%  Louis van Loon

pro forma pedigree pro forma pedigree - 1370014-1570186

 

 

Juliette Binoche 186
Louis van Loon

  19. pár  

Mr. Majestyk 117
Louis van Loon

Hím:
"Mr. Majestyk 117"- Louis van Loon -
Orig.Frank Stankovich (USA)
Amerikai tenyésztésű, eredeti van Loon galambok közvetlen gyereke.

 

Tojó:
"Széparcú 916"-Louis van Loon-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2011/14.pár alatt.
Apja:   Orig. Frank Stankovich (USA)
Anyja: Orig. E.Laarstra

pro forma pedigree pro forma pedigree - 2117-06916

 

 

Széparcú 916
Louis van Loon

  20. pár  

Chris Eubank 878
Kipp/Thoné

Hím:
"Chris Eubank 878" -Kipp/Thoné-
Teny.: Pető János
A pedigrében Kipp und Söhne és Jos Thoné
szupergalambjai. Caesar, Rote Baron, Purple Rose és Marco, De Deen, Superman & De As

Tojó:
"Nadia Comaneci 619"- Kipp/Thoné-
Teny.:Papdi Imre
A szülők részletesen a 2011/15.pár alatt.
Apja:   teny: Pető János
Anyja: teny: Papdi Imre

pro forma pedigree Pro forma törzslap - 172878-21619

 

 

Nadia Comaneci 619
Kipp/Thoné

  21. pár  

Rózsa Sándor 929
Dr Elefánti György

Hím:
"Rózsa Sándor 929"-Dr Elefánti György-
Teny.: Lukács Ferenc
A pedigrében Dr Elefánti György sikeres galambjai.

 

Tojó:
"V.Juliska 958"-Dr Elefánti György-
Teny.: Papdi Imre
Apja:   Orig.  Dr Elefánti György
Anyja: 100% Dr Elefánti György

pro forma pedigree Pro forma törzslap - 42929-06958

 

 

V.Juliska 958
Dr Elefánti György

  22. pár  

Robert de Niro 941
Desmet-Matthijs

Hím:
"Robert de Niro 941"-Desmet-Matthijs-
Teny.: Papdi Imre
Apja: Eredményes versenyző, telivér Desmet-
-Matthijs galamb, a szülők Szabó Imre
(A-24 Isaszeg) állományából származnak.
Anyja: orig. Szabó Imre, telivér Desmet-
-Matthijs galamb. Sikeres utódok az
"Öreg favorit 479" hímmel. Pl.:
2005-05-05387 kt
1.  245p Agf.310km
3.  572p Agf.310km
4. 2613p Agf.310km

Tojó:
"A.D.Élodie Bradford 795" -Dr.Elefánti-
Teny.: Miklós József
Rokontenyésztve Anker Alfonz híres "Piros"
(H5050-77-3907) szuper hímjére "aki" szintén
erősen rokontenyésztett a de Baere testvérek
(Gust+Sjef de Baere) világhírű "Plastron 60"
galambjára, aki egymaga 76 helyezést szállt.

pro forma pedigree Pro forma törzslap - 06941-06795

 

 

A.D.Élodie Bradford 795
Dr.Elefánti